Chapter 1

Esős napra keltem fel. Ma van a nagy nap...Ahogy kócosan felültem az ágyamon, szomorúan néztem ki az ablakon. Erre a napra várok már egy éve. És tessék. Esik az eső. Szuper. 

Megdörzsöltem a szememet, és letettem a lábamat a földre. Oldalra döntöttem a fejem. A bőröndöm már készen állt az útra. Kinyújtózkodtam, felálltam és lementem a konyhába. Már a lépcsőn éreztem a rántotta illatát. 

 - Jó reggelt apu! - adtam egy puszit az apukám arcára. 

 - Neked is angyalom. Kérsz reggelit? - kérdezte.

 - Igen, légy szíves. - motyogtam egy ásítás közepette, miközben lehuppantam a székre. 

Csak néztem apukámat ahogy tevékenykedik. Kapkod össze-vissza, azt sem tudja hol áll a feje. 

 - Várj apu, hagy segítsek.. - álltam fel. 

Sajnáltam szegényt. Amióta anyu meghalt, teljesen elvesztette a fejét. Mindig próbálja mindenből  legjobbat kihozni, hogy ne legyen akkora hiányérzetem édesanyám iránt. Igen, meghalt. 2 éve, autóbalesetben, És ami a legrosszabb, az én kezeim között. Nekem semmi bajom nem esett, megúsztam pár zúzódással, karcolással. De ő sokkal rosszabbul járt. 

Azóta apukámmal élek. Apja-lánya. Imádom őt, mindig mindent megtett hogy engem boldoggá tehessen. De a hiány, amit édesanyám után érzek, pótolhatatlan. 

 - Hát Alex...végre itt a nagy napod kicsim. - mondta.

 - Igen, tudom.. - mosolyogtam. 

 - Izgulsz ugye? 

 - Persze...Apa, erre várok már egy éve. Te is tudod. - mondtam neki. Ő csak nézett rám. 

 - Remélem tudod hogy mindenben édesanyádra hasonlítasz... A gyönyörű hangodat is tőle örökölted. - csillant fel a könny a szemében. Meghatódtam. 

 - Jaj, apu, ne sírj! - öleltem át. De én is könnyeztem. Így voltunk pár percig, amikor megláttam a faliórát.
 - Jézusom, már ennyi az idő? Apu el fogok késni! - ijedtem meg.
 - Nyugi drágám, menj öltözz fel, kiviszlek a reptérre! Nem fogsz elkésni.
 - Úristen köszi, köszi! - nyomtam még egy puszit az arcára, és felszaladtam a lépcsőn. Na, a rántottámat meg ott hagytam...
Másfél óra múlva indul a gépem, Londonba. Onnan indul a "táborbusz" vagy hogy is hívják...A Musical Camp-be készülök. Mindig is szerettem színészkedni, szakkörre is jártam mindig az iskolámban. De az nem ugyan az...Ugyanis én énekelni is szeretnék, annyi szerep van amit el szeretnék játszani...Júlia, Christine, az Operaház Fantomjából, Belle a Szépség és  Szörnyetegből...Azt mondják hogy elvileg a tábor nyár végére egy szerelmes darabot fog bemutatni. És csak a legjobbakat választják ki szereplésre. Annyira szeretném ha megkaphatnám a főszerepet...Az egy év folyamán, minden lehető darabot megkerestem, és betanultam a dalait. Kinéztem az ablakomon. Már nem esett. Tisztult az ég...
És annyira furcsa érzés támadt rám. Éreztem hogy ezen a nyáron valami meg fog változni.

***

Idegesen néztem ki az ablakon. Lassan odaérünk a reptérhez. De még volt egy kis időm arra hogy a telefonomon felugorjak Twitterre. 

@AlexHarisson: OMG hamarosan felszáll a gépem...Emlékezetes nyár lesz az idei azt hiszem...

Miután eltettem, bekanyarodtunk a repülőtérhez. Kiszálltunk apuval, és nagy levegőt vettem. Most kezdtem el igazán izgulni. Apu megfogta a hátamat, ezzel jelezve hogy induljunk. A bőröndjeimet húztam magam után, és azon gondolkodtam, milyen jó lenne ha anyu is itt lenne. Beléptünk az óriási csarnokba, ahol rengeteg ember várta a saját járatát.
 - Mikor indul a repülőd? - kérdezte apa.
Mielőtt válaszolhattam volna, meg is kaptuk a választ.
 - Kedves Londoni utasaink, kérem szálljanak fel a repülőre! A Londoni járat 10 perc múlva indul. - hallottuk azt az ismerős női hangot...
Ránéztem apura.
 - Hát..Azt hiszem hogy nekem mennem kell... - hajtottam le a fejem.
 - Persze kicsim...vigyázz magadra jó? - fogta meg az államat, és emelte fel a fejem.
Csak bólintottam, adtam egy puszit az arcára.
 - Szia! - köszöntem el, egy erőltetett mosollyal.
 - Szia...
Megfordultam, és a Londoni repülő fele vettem az irányt. Ám hirtelen megálltam, és hátranéztem. Láttam hogy apu ugyanígy tesz. Elkezdtek potyogni a könnyeim, eldobtam a bőröndöket, visszaszaladtam hozzá és szorosan a nyakába borultam.
 - Szeretlek! - suttogtam.
 - Én is kicsim. De most menj! Jó nyaralást. - mosolyodott rám mikor elengedtem. Bólintottam, visszasétáltam a bőröndökhöz, és már nem néztem vissza.

***

Azt hiszem ez a legunalmasabb repülőút, amit valaha átéltem. Úgy határoztam hogy zenét hallgatok, ugyanis már kezdett idegesíteni az idős nénike horkolása aki mellettem ült. Beindítottam egy jó zenét, és hátradöntöttem a fejem. Egy ideig csak a zenére koncentráltam, viszont hamarosan egyre halkabb lett...Míg végül bealudtam.