Chapter 5

Nem hittem a szememnek. Harry Styles? Itt? Hogy a fenébe került ez ide? Sóhajtottam egyet, és fapofával haladtam tovább. Ezt nem hiszem el. Pont ezt az idióta sznob barmot kellett ide hozni? Nagyon dühös lettem. Most még jobban utáltam mint amúgy is, mert leesett hogy ő mondta azt hogy unalmas a tábor meg ilyenek.
 - Hé! Alex, várj! - szaladt utánam Jessica. - Miért kezdtél el rohanni?
 - Én? - nyögtem. - Nem rohantam.
 - De igen! Megláttad a srácot, és rohanni kezdtél. Csak nem rajongó vagy? - kérdezte.
 - Hogy én?! - kaptam fel a vizet. - Én? Harry Styles rajongója? Egy: Akkor nem a ház felé futnék hanem valószínűleg a nyakába. Kettő: Utálom ezt a srácot, úgy ahogy van, szóval hagyjuk is! - morogtam és elviharoztam.
 - De miért utálod? - kiabált utánam Jess. - Hiszen nem is ismered!
 - Pontosan! - fordultam vissza. - És nem is akarom megismerni! - szaladtam volna be a házba, de egy kezet éreztem a csuklómon.
 - Oké, megértem hogy utálod, bár nem tudom miért...De elem azért ne vessz össze! - nézett szomorúan. Igaza volt.
 - Jó...Ne haragudj. - mondtam és átöleltem. Megkönnyebbülve vissza ölelt.
 - Bemegyünk? 1 óra múlva lesz az eligazítás. - ajánlottam.
 - Menjünk. - bólintott Jess.

~Harry~

Ziháltan vágtam be magam után az ajtót. De a sikítás ugyan olyan hangos maradt. De jó..ezt a nyarat valahogy túl kell élnem. Kinyírom a srácokat esküszöm. Mire észbe kaptam, észre vettem hogy csörög a telefonom.
Jaj ne. Ez ő. Ne már...Semmi kedvem most vele beszélni. De ha meg nem veszem fel, akkor hiszti lesz mint mindig. Így hát fülemhez emeltem a telefont.
 - Igen? - szóltam bele.
 - Jaj szia Haroldkám! Hogy vagy szerelmem? - hallottam a másik oldalon lévő hangját.
 - Hát..öhmn jól kösz. - válaszoltam.
Csend.
 - Hát meg sem kérdezed hogy hogy van a te egyetlen édes barátnőd? - háborodott fel.
 - Öhmn, hát izé...hogy vagy Taylor? - nyögtem.
 - Köszi jól. Ohh és képzeld ma voltam bevásárolni.... - nagyot sóhajtottam. Jött a hosszú élménybeszámoló. Komolyan mondom, elegem van ebből a lányból. Már régen szakítanom kellett volna vele. Hiszen nem is szeretem! De ő úgy rám van tapadva mint valami pióca. Folyton csak smárolni akar, vagy AZT. De hülye lennék megtenni. Sokan azt gondolják hogy minden éjszaka más-más lányok bújnak velem ágyba. De ez nem igaz! Pletyka az egész. Jó, szűz már nem vagyok, hogy is lennék, hiszen elmúltam már 18. De olyan személlyel még soha életemben nem feküdtem le, akit nem szeretek. Csak smárolás, maximum.
És mégis annyian el ítélnek. Az újságok címlapján én szerepelek, ilyen szalagcímekkel: "Harry Styles lassan már egész Londonnal ágyba bújik." vagy "A One Direction göndör hajú szívtiprója ismét összetörte egy lány szívét."
Ahogy belegondolok, lassan kezdem felfogni hogy a srácok miért is küldtek ide engem. Nem akarnak rosszat...Be kell látnom. Még jó hogy ők foglalkoznak velem. Mert igazából nagyon magányosan érzem magam. Tudom, igazából semmi okom rá, hiszen együtt vagyok naphosszat a 4 legjobb barátommal, de mégis. Szükségem lenne valakire. Szükségem van arra hogy valakit átölelhessek,, akit szerethessek,. És erre Taylor egyáltalán nem alkalmas, mert NEM SZERETEM. De nem merem neki megmondani. Igen! Gyáva vagyok bevallom...
 - Harry! Harold! Figyelsz rám egyáltalán?
  - I...Igen... - mekegtem.
 - Ahh, nem is figyelsz rám soha! - kezdte el az áll pityergést. Ez ment egy tíz másodpercig, mire meguntam, megforgattam a szemem.
 - Bocs, csak elkalandoztak a gondolataim. - morogtam.
 - De ugye szeretsz?! - pityergett tovább. - Mondd hogy szeretsz!
Haboztam. Nem akarok neki hazudni.
 - Bocs Taylor le kell tennem. Szia! - ezzel a lendülettel kinyomtam. - Vissza se hívj. - morogtam magamban. Kinéztem az ablakon, és hála istennem, úgy látszik, a rajongók megunták hogy várnak rám, elvonultak. Én pedig még mindig fáradt vagyok. El kéne mennem lefeküdni.

~Alex~

 - De még mindig nem fér a fejembe. - mondta Jessica.
 - Ugyan mi? - néztem fel a könyvemből.
 - Hát hogy miért utálod. - jött a válasz. Sóhajtottam egyet, és szépen nyugodtan letettem a könyvet.
 - Hogy miért is utálom? - kérdeztem vissza. - Lássuk csak. Egy: mert beképzelt. Kettő: Azt hiszi hogy övé az egész világ. Három: Kihasználja a lányokat.... - és csak soroltam és soroltam. Jess türelmesen végighallgatott.
 - Érted már?
 - Értem én Alex.. De azt nem mondhatod hogy nem néz ki jól! - ravasz mosoly ült ki az arcára. Dadogtam.
 - Hát izé...átlagos. - nyögtem. Jessica felnevetett.
 - Hát persze! Átlagos! - húzta az agyam.
 - I..Igen. Átlagos. Téma lezárva. - makacsan újra magam elé vettem a könyvet és olvasni kezdtem. Délután lesz egy nagy tábortűz azért hogy eligazítást tartsanak a tábor vezetői. És az is kiderül hogy mi lesz az a darab amit elő fogunk adni. Részemről lenne egy, aminek örülnék..Áh, de miért is áltatom magam. Sosem kapnám meg rá a főszerepet. Nem vagyok ahhoz elég jó.
Bár lehet hogy nem így kéne felfognom az egészet. Miket beszélek! Nem azért jöttem hogy itt szomorkodjak hogy sosem fogom a főszerepet megkapni! Azért jöttem hogy az ENYÉM legyen a szerep. Gyakorolnék is, csak az a baj, hogy azt sem tudom mit adunk elő. És a válogatás is hátravan még.

***

Hamar eljött a délután, ideje volt kimennünk. Egyre izgatottabb lettem. Nagyon kíváncsi vagyok.
 - Látom izgatott vagy., - jegyezte meg Jessica.
 - egy kicsit. - mosolyogtam.
Mikor odaértünk már jó páran ott ültek a kicsi színpad előtt, ami mögött lobogott a nagy tábortűz. Egyből eszembe jutott az egyik kedvenc filmem, a Camp Rock. Teljesen olyan volt. Leültünk, és vártunk. Körbenéztem, és láttam a többi táborozó arcán a kíváncsiságot. Dobogtam a lábammal. Mi van már? Kezd melegem lenni. És köztudott az, hogy én nem bírom a meleget.
 - Jess! - hajoltam a barátnőmhöz.
 - Igen?
 - Nem ülhetnénk árnyékba? - kértem. - Nem bírom ezt a meleget.
 - Ó, dehogynem persze! Gyere! - felálltunk és kerestünk egy fát, és oda vittük alá a székeket.
 - Oh, sokkal jobb. - sóhajtottam.
Hirtelen felszaladt a színpadra Mrs. Davis, és egy másik ürge. Nem mondom, látszott rajta hogy már 30-as éveiben jár, de jól nézett ki. Rövid haja felzselézve, szűk csőnadrágja lehúzva, ahogy a mai fiatal srácok hordják. Tetkói is voltak.
 - Sziasztok táborozók! - köszöntött bennünket. - Először is, szeretnélek titeket nagyon sok szeretettel köszönteni itt, a Musical Campben. Örülünk annak hogy ismét ilyen nagy létszámmal jöttetek. Jó végignézni rajtatok, jó látni ezt a sok csillogó szemet. De nem is húzom tovább az időt. Tudjátok, ez a tábor azért jött létre hogy képezzünk benneteket. 3 fő témája van ennek a tábornak: a tánc, a színészkedés, és az ének. E három elemet felhasználva a nyár végén egy darabot fogunk bemutatni. 4 nap múlva válogatás lesz,  hogy kiválogathassuk a szereplőket. De gondolom mindannyian kíváncsiak vagytok a darabra.  Ez nem más mint....
Megszorítottam Jessica kezét, ő pedig elkezdte rágni a körmét.
 - .... Andrew Lloyd Webber műve, az Operaház Fantomja!
Mindenki arcára kiült a mosoly, én pedig a szám elé kaptam a kezem. Nagyon örültem neki! Hiszen csodás darab. Tapsvihar következett.
 - Örülünk, hogy ennyire örültök a választásunknak. És..Lenne itt még valami. Bizonyára mindegyikőtök hallott már arról a bizonyos sztárvendégről..És bár tudjuk hogy lassan mindenki tudja ki az, mégis szeretném nektek bemutatni. Üdvözöljétek Harry Stylest! - mutatott a kicsi színpad mögötti erdős részre. Ott állt a srác vállát az egyik fának vetve, fel sem nézett a telefonjából.
 - Khmn.. - köszörülté a torkát a táborvezető. - Harry!
A fiú meglepetten felnézett, és kapcsolt,  hogy fel kéne mennie a színpadra. De nem tette, hanem rávigyorgott mindenkire, és ismét a telefonjába temetkezett.
 - Mekkora tapló. - forgattam a szemem.